A gyermekpszichodrámával körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdtem ismerkedni Hanna nénivel és még két nagyon jó szakember segítségével. Akkor én egy gyermekotthonban dolgoztam és nem sok eszközöm volt arra, hogy a gyerekeknek úgy segítsek, ahogyan számukra elégséges lenne… Fontos volt számomra, hogy találjak valamit, ami segít abban, hogy azt a sok tragédiát, amivel a gyerekek együtt éltek némiképp oldani tudjak.

Hogyan találkoztál a kecskeméti cigány gyerekekkel?

Az egyetemi munkám során egy kolléganőm megkért, hogy segítsek nekik abban, hogy a cigánytelepről érkező gyerekeknek két korosztályban valamilyen önismereti, önértékelést segítő csoportot vezessek. Amikor találkoztam velük, még inkább drámapedagógia, csoporterősítő, önértékelést, identitást segítő alkalmakra gondoltam, de már az első alkalommal világos lett számomra, hogy gyermekpszichodrámára lesz szükség, mert egyértelműen látszott inkább ez az ő „nyelvük”, mint bármi más.

“Miben szeretnéd, hogy segítsek? – kérdi az Erdő közepén álló Öreg Fa. A kislány egy dolgot kért: Tudnál abban segíteni, hogy pénzt adsz, hogy ki tudjam váltani Anyukám gyógyszerét?” – Részlet egy jelenetből

Hogyan alkalmazható a pszichodráma, milyen változást hozhat az ő életükben?

Az ide érkező gyerekek meséi, a szimbolikáját illetően rendkívül gazdag, ugyanakkor érthetőség szempontjából nagyon is egyértelmű történetek, amelyekben a “hús-vér” valóság nyomon követhető, gyakran a trauma, traumák képében.

A gyerekek a témájuk, tragédiájuk mentén olyan meséket alkottak, melyek fókusz meseként is funkcionálhatnak más csoportoknál: pl. az elfogadottság, kirekesztettség, a befogadás témakörében. A szomorú fa is egy ilyen történet…

Változást illetően abban reménykedünk, hogy a módszer segítségével támogathatjuk őket a „mi lehetnél”, lehetőségében. Bízunk abban, hogy segíthetjük őket, hogy ebben a traumatizált környezetben is megtaláljuk a humort, az összetartozást, illetve a mese, a fantázia segítségével megteremthetik maguk számára a „biztonságos helyet”!

2020 óta a gyermekdráma kiegészül egy kedves egyetemi hallgató barátommal (Kardos Miklós), aki táncoktató Budapesten, egyben most kezdi táncterápiás képzését is. A tánc, a zene kifejező eszközeik, kultúrájuknak része, így nagyon szépen megközelíthetővé, kifejezhetővé válnak a nehéz tartalmak, illetve oldottabbá teszi az együttléteket.

A gyerekek nyomortelepről érkeznek a Tanoda épületébe, fűtés nélküli házakból, leginkább éhesen, hiányos ruhában, drog és alkohol problémákkal küzdő környezetből. Nagyon megható és egészen elképesztő, ahogyan átlényegül az a serdülő lány, aki otthon leginkább háziasszony, anyuka szerepet tölt be. Amikor jelmezbe öltözött, táskával a kezében a gondoskodó, felelősségekkel felruházott lány hirtelen kislány lett, eljátszhatta milyen lehetne… Ki lehetne ő ha lehetősége, módja lenne rá.

Mit jelent számodra a velük való foglalkozás?

Ez a munka számomra nagyon szomorú ezek között a gyerekek között, ugyanakkor segít abban, hogy lássam a korlátokat, az én korlátaimat… Segít tisztázni, mit tud adni ebben a környezetben a gyermekdráma.

Leginkább azért vagyunk velük és tartunk ki, mert együtt lehetünk velük abban, ami a valóságtól eltávolítja őket. Segítünk abban, hogy merjenek Álmodni, eljátszani a kereteken túli világot…

Orbán-Horváth Éva

Mentálhigiénés Szakember, Pszichodramatista,

Semmelweis Egyetem EKK-EMK, illetve Mentálhigiéné Intézet oktatója

Megosztás Facebookon: