Jó pár évvel ezelőtt a klasszikus gyermekpszichodrámától eltérő, de mégis ízig-vérig gyermekpszichodráma foglalkozásokat tartottunk Sütőné Daragó Edina kolleganő-barátnőmmel a Bethesda Gyermekkórház Gyermekpszichiátriai osztályán.
Hogyan dolgoztatok együtt a kórházi szakmai teammel?
A foglalkozás előtt konzultáltunk a kórházi teammel minden egyes gyerekről. Itt mondták el a gyerekek anamnézisét, a héten tapasztaltakat, a velük kapcsolatban felvetődő kérdéseket, illetve meséltek a csoportdinamikáról, az esetlegesen felmerülő konfliktusokról, a szövődő barátságokról.
A gyermekpszichodráma foglalkozás az ottani diagnosztikai hét részét képezte, amely abból állt, hogy a gyerekek/fiatalok egy hétre befekszenek a kórházba, ahol különböző egyéni és csoportos foglalkozásokon vesznek részt, diagnosztikai céllal. Így mi minden alkalommal egy akkor, arra a hétre összeállt csoporttal dolgoztunk, korosztály szerint általában 6-16 éves, különböző problematikával érkező 10-12 gyerek/fiatal volt jelen. A dráma foglalkozáson való részvétel választható volt, de általában minden ott lévő gyerek részt vett rajta.
A dráma után visszajelzést adtunk a kórházi teamnek a foglalkozáson tapasztaltakról, közösen gondolkodtunk el a gyerekekről.
Hogy nézett ki egy-egy ilyen foglalkozás?
Foglalkozásaink alkalmanként 1,5-2 órásak voltak, céljuk pedig egy olyan megtartó, biztonságos teret létrehozni, amelyben a gyerekek/fiatalok leginkább önmaguk lehetnek, megmutathatják magukat.Így a szimbolikus síkon keresztül, a mintha csodavilágában olyan “dolgokra” derült fény, amire amúgy az egyéni alkalmak, verbális ülések során esetleg nem.
A foglalkozásokat bemelegítő, ráhangoló játékokkal kezdtük ezek segítették a spontaneitás, játékos én felélesztését. Gyakran vittünk magunkkal újságokból (pl. National Geographic), kivágott képeket illetve fókusztörténeteket. A szerepválasztás után közös történet kialakítására törekedtünk.
A magas létszám miatt gyakran két kisebb csoportban játszottunk. Az eltérő korú gyerekek változó mértékben tudtak vagy szerettek volna egymással együtt játszani. A mintha világba való belehelyezkedést a jelmezek, kendők segítették. A közös játékot mindig a klasszikus gyerekdrámából ismert visszajelző körrel zártunk.
Ezeknél a foglalkozásoknál (lévén csak egy alkalomról volt szó) különösen nagy figyelmet fordítottunk a lekerekítésre, lezárásra, mivel a gyerekek utánkövetésére nem volt lehetőségünk.
Miben volt más ez a fajta munka, mint egy gyermekpszichodráma csoport?
A szemléletünk, a munkamódszerünk, a gyerekekhez való hozzáállásunk ugyanaz volt, mint egy klasszikus értelemben vett gyermekpszichodráma csoportnál. A fent leírt keretek, a gyerekek száma, az egyszeri találkozás, a cél azonban teljesen mások voltak.
Miket tudtatok hozzátenni egy alkalomnyi pszichodráma foglalkozás után a gyerekekről való gondolkodáshoz?
Változó volt, hogy melyik gyerek, kamasz mennyire mutatta meg magát, ám sokszor volt sokatmondó a gyerekek egymással való játéka, egymáshoz való kapcsolódása.
Illetve a hagyományos diagnosztikai eszközökhöz képest, a drámában sokszor jöttek elő a valódi témák, problematikák.
Milyen emlékezetes pillanatot tudtok kiemelni?
Egy számunkra emlékezetes alkalom volt, amikor a drámára sok nagy kamasz és sok igen élénk 6 év körüli fiú érkezett. A nagyfiúk nagy ellenállásban voltak, a kanapéról ülve “osztottak” mindenkit, semmit sem szerettek volna csinálni, míg a kisfiúk fel-alá rohangásztak, nagy sebességgel. Valahogyan végül egyszer csak mégis mind együtt játszani kezdtünk és egy telepatikus repülő eltérítéses sztori alakult ki, amin nagyon nagyokat nevettünk mind.
Mennyi ideig segítettétek így a kórházi osztály munkáját?
Körülbelül fél éven át tartottunk heti rendszerességgel foglalkozást a Bethesda kórházban. Az együttműködésre jó emlékként gondolunk vissza, sok értékes tapasztalatot gyűjtöttünk ott, például, h milyen jó is egy gyermekpszichiátriai osztály teamjével együtt dolgozni!